A kegytemplom égbe nyúló tornyainak megpillantása tüzet gyújt a lelkekben. Szép énekeink dallamai a lelket magasba ragadják és a nagy tömeg hullámzása között szívükbe kimondhatatlan nyugalom költözik. Talán életük legboldogabb óráit élik át e szent helyen. A búcsú elmúltával is még sokáig hallják fülükben az ércesen csengő hangokat, az ezerféle énekből újra és újra előtörő szép nevet: Mária.

A kis nyírségi község történetéről nem sokat tudunk. Neve: Polch, vagy Powch 1280-ban tűnik fel először. Ma is meglevő, bár jócskán átalakított római katolikus templom a 15. században épült. A község a 15. században a Báthori családé, a 18. század elején a Károlyiaké. A község jelentősége és híre az 1696-os évvel kezdődik.

Pócs neve összeforrt Mária nevével, s erre az ottani események adnak magyarázatot.

 

 

A pócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török fogságból történt szabadulásának emlékére. A képet Papp Dániel helybéli görög katolikus lelkész öccse, Papp István festette 6 magyar forintért.

Ezt a bíró nem tudta kifizetni, így az ikont egy tehetősebb polgár, Hurta Lőrinc vásárolta meg és ajándékozta a templomnak. Valószínűleg ő íratta a kép aljára orosz nyelven a következő szöveget: „Én, Isten szolgája állíttattam fel a képet vétkeim bocsánatára.”

1696. november 4-én, miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a Szent Liturgiát végezte, Eöry Mihály pócsi földműves arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázionon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlevőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint a könnyezések utolsó napján olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei ekkor is bőségesen hullottak.

1696. december 8-án jelent meg Pócson kíséretével a Tisza vidékre vezényelt császári seregek főparancsnoka, gróf Corbelli tábornok. Megvizsgálta a táblakép épségét, s a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot másokkal is elvégeztette 300 ember jelenlétében, akik között lutheránusok és kálvinisták is voltak. Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri püspök rendelte el. Az 1696. december 26-án megkezdett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei 36 katolikus és protestáns tanú egyértelmű vallomását tartalmazzák a könnyezés hitelességéről. Corbelli tábornok sajátkezű nyilatkozatot küldött az egri püspöknek, a császárnak pedig jelentésében számolt be a könnyezés csodájáról. A kihallgatások jegyzőkönyveinek eredeti példányai a bécsi Szent István-dóm levéltárában voltak, ma a Budapesti Egyetemi Könyvtár Hevesi-gyűjteményében őrzik őket.

Fenessy György egri püspök engedélyezte a tanúvallomások jegyzőkönyveinek közzétételét, kijelentve, hogy Pócs görög katolikus temploma Mária csodás könnyezésének színhelye volt.

Az esemény híre az akkori viszonyok között is gyorsan terjedt, s hamarosan eljutott Bécsbe. I. Lipót osztrák császár és magyar király a történtek alapján – és felesége, Eleonóra császárné kívánságára – elrendelte, hogy a könnyező képet szállítsák a császári városba.

A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. A pócsiak mindenképpen meg akarták akadályozni a kép elvitelét, de a császári döntés végrehajtói ellen semmit sem tudtak tenni. A kegyképet 1697. március 1-én 150 lovas katona sortüze mellett levették az ikonosztázionról. Július 4-én érkezett meg a kegykép Bécsbe, körmenetekkel vitték egyik virágdíszbe öltözött templomból a másikba. Közben Európa keresztény népeinek hadserege Savoyai Jenő herceg vezetésével török elleni ütközetre készült. A kegyképnek a Szent István vértanúról elnevezett dómba történő végleges elhelyezése napján, 1697. szeptember 11-én Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre. Lipót császár 1701-ben Pócsnak adott bullájában maga is tanúsítja, hogy 1697-ben Európa keresztény népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit késztette imára, és a bécsiek ennek tulajdonították a győzelmet.

Az eredeti pócsi könnyező kegykép a bécsi Stephansdom déli oldalhajójának XVI. századi márványbaldachinja alatt, művészi oltáron kapott méltó elhelyezést, ahol azóta is nagy tisztelettel őrzik. A gyertyák és mécsesek százai égnek állandóan a kép előtt.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban 100 pontban foglalta össze a nemzetünket ért fájó jogtalanságokat – a kéziratot az egri káptalani levéltár őrzi. Ennek 90. pontjában sérelmezi a pócsi kegykép Bécsbe szállítását és vissza nem hozatalát.

A pócsi fatemplomban a Mária-ikon helye évekig állt üresen.

Már a kép Bécsbe szállításakor, útközben is számos másolat készült a csodás képről, nem is tudni hány darab, mert nemcsak templomok, hanem magánszemélyek is hozzájuthattak. Hazánkban – többek között – Egerben, Budapesten, Esztergomban (a Bakócz-kápolnában) őriznek egy-egy másolatot. Ausztirában egyébként hét templom birtokol egy-egy képet. Németországban és Svájcban is van néhány másolat. Egy ilyen másolat került az eredeti kép helyére Máriapócson is. A mostani kép eredetéről kétféle változat is szól:

Az egyik szerint még a kép Bécsbe való átszállításakor készítettek egy másolatot a Kassa melletti Bárcán, a jezsuiták kolostorában. Festőjét nem ismerjük.

A másik változat szerint a pócsi katolikus parókus a császárhoz intézett beadványában a kép visszaadását kérelmezte. Az uralkodó ezt rossz néven véve, az egri püspökhöz intézett leiratában ígéri, hogy az eredeti képről másolatot készíttet, s azt a pócsi görög katolikus templomnak ajándékozza. A kegykép másolata Telekessy István egri püspök intézkedésére készült el, s ez került a pócsi templomba.

Sem az eredeti kép, sem a róla készült másolatok a továbbiakban nem könnyeztek, kivéve azt, amelyiket Pócsra visszavittek. 1715. augusztus 1-én Papp Mihály fiatal parókus a reggeli istentiszteletet végezte, amikor Molnár János kántor észrevette a kép könnyezését. A csodás jelenség hírét futár vitte Kállóba, Bizánczy György helynökhöz. Az augusztus 1-én, 2-án és 5-én több órán át tartó könnyezést sok százan látták. A könnyezést követő napokban Erdődy Gábor Antal egri püspök hivatalosan kivizsgáltatta az eseményt. A szemtanúk vallomásának jegyzőkönyve kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát.

A máriapócsi kegyhely újabb nevezetes eseménye, a kegykép harmadik könnyezése 1905. december 3-án kezdődött. P. Gávris Kelemen szerzetes atya – a kegykép őre – zarándokokat vezetett a templomban. Amikor a kép foglalatát kinyitotta észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből könnycsatorna húzódik le az arcon, ami egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-ig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte, s megállapította a könnyezés valódiságát. A könnyeket felfogó selyemkendőt kicsiny foglalatban a templom falára függesztették, ma is ott található a kegykép alatt.

 

 

A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését.

Még a mostani kegykép könnyezése előtt, 1701-ben Mészáros Mátyás pócsi lakos engedélyt kapott I. Lipót császártól, hogy a birodalom területén adományokat gyűjthessen a pócsi templom felépítésére, mivel ezt a pócsi hívek a maguk erejéből nem tehették meg. A császár a török felett Zentánál aratott fényes győzelmét (1697) a pócsi Mária közbenjárásának tulajdonította, s ezért hálából igen melegen ajánlotta az adományokat gyűjtő Mészáros Mátyást minden illetékes hatóság figyelmébe. Az akkori, üresen álló munkácsi püspöki szék püspöki helynöke Hodermárszky János József pedig a későbbi VI. Károly császártól kérte a templomépítés engedélyezését, ás egyben a görög szertartású bazilita szerzetesek Pócson való letelepedését, hogy a nagy számú zarándoksereget lelkileg elláthassák. A császár a kérelmet véleményezésre elküldte Telekessy egri római katolikus püspöknek, aki nem nagyon pártfogolta az ügyet, mert Pócsra ferences barátokat akart telepíteni. Végül is a baziliták telepedtek le Pócson.

A templom építését Bizánczy Gennadius György kezdte meg saját megtakarított pénzéből. Ő munkácsi apostoli vikárius volt, s a bazilita szerzetesek fő elöljárója. Olsavszky István Simeon és Blazsovszky György Gábor felújították a már omladozásnak indult falakat. Utána Olsavszky Mihály Mánuel püspök folytatta a templomépítést, és elkezdte a mai kolostor építését is. A munka két éven át zavartalanul folyt, amikor Egerből panasszal fordultak a királyhoz, és kérték az építkezés megszüntetését. A kényszerű szünet után azonban sikerült a munkálatokat folytatni és 1756-ban befejezni. A két torony azonban csak 1856-ban készülhetett el.

A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány, ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották. Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék.

Hálásan emlékezünk meg a templom nagy jótevőjéről, Károlyi Ferenc grófról, aki nagy összeggel járult hozzá az építkezés teljes befejezéséhez és egész pócsi birtokát, közel 1000 holdnyi földet, a templomnak ajándékozta.

1943-ban kezdték meg a pécsi ferencesek az új kegyoltár kialakítását. A kegykép ugyanis az ikonosztáz királyi ajtaja fölött volt, s a kép megcsókolása – az értetés – a nagy tömeg miatt igen nehéz feladat volt. Ezért az északi mellékhajóban lévő mellékoltárt átalakították úgy, hogy a kegykép, amely erre az oltárra került, a falba vágott két új ajtón kívülről, a templomudvarról is megközelíthető legyen. A templom művészi képekkel való kifestését két festőművész, Boksay József és Petrasovszky Emmánuel végezte. A templom teljes, külső-belső felújítása után a megáldásra és a kegykép áthelyezésére 1946. szeptember 8-án, az első könnyezés 250. évfordulóján került sor negyedmilliónyi zarándok jelenlétében. Két év múlva XII. Pius pápa a máriapócsi kegytemplomnak a „basilica minor” címet adományozta.

Máriapócs a történelmi Magyarországnak 300 éve egyik leghíresebb búcsújáróhelye. A kegyhelyet kisebb-nagyobb csoportokban az egész év folyamán látogatják, nagy búcsúja azonban háromszor szokott lenni: júliusban Szent Illés napján (július 20.), Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.).

A magyar görög katolikusok 1987-ben a kisasszonynapi búcsúkor Máriapócson ünnepelték a Hajdúdorogi Egyházmegye fennállásának 75. évfordulóját.

Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a Magyarországot meglátogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt.

Ennek emlékére készítették el a bazilika új bronzkapuját.